Rólunk

A Vetty Állatorvosi Rendelő csapata jelenleg három magasan képzett állatorvosból és két szakasszisztensből áll, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy kedvenced a lehető legjobb ellátást kapja, amikor hozzánk látogatsz. A kedvencek ellátása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a gazdik alapos tájékoztatásába is.

allatkorhaz

A kezdetektől napjainkig

A Vetty Állatorvosi Rendelőt 2014-ben alapítottam, az első rendelő egy pár utcával arrébb, egy kutyakozmetika helyen nyílt meg – akkor természetesen még jóval szerényebb felszereltséggel. Dr. Horváth Daniella kolléganőm 2015-ben csatlakozott hozzám, és azóta is erősíti a csapatot.

A Vetty mai formáját 2017-ben, az új rendelőbe költözéskor nyerte el, Amikor egy nagyobb pályázat keretein belül a modern diagnosztikai eszközöket is sikerült beszerezni. Dr. Tóth Orsolya 2019-ben érkezett a csapatba, és hamar megtalálta a helyét az új környezetben.

A Vetty nem lenne teljes két elhivatott asszisztensünk, Melinda és Tünde lelkiismeretes munkája nélkül.

ISMERD MEG A VETTY ALAPÍTÓJÁT

Dr. Katona Ramóna vezető állatorvos

Dr. Katona Ramóna vagyok, a Vetty vezető állatorvosa és alapítója. Az állatok iránti rajongásom nagyjából egyidős velem, és ovis korom óta állatorvos szerettem volna lenni. Ez az álmom 2009-ben vált valóra, amikor sikeresen végeztem a Szent István Egyetem állatorvosi szakán.

Az egyetemi évek alatt Dániában tanulhattam Erasmus program keretein belül, majd a diploma megszerzését követően két évig Angliában dolgoztam egy képalkotó diagnosztikára szakosodott állatorvosi rendelőben.

Magyarországra visszatérve megnyitottam a Vetty Állatorvosi Rendelőt, ahol kezdetben egyedül dolgoztam, mára pedig két kiváló állatorvos kollégával és két asszisztenssel lett teljes a csapat. A rendelő nyitásakor azt a célt tűztem ki, hogy a legjobb szakemberekkel, a lehető legjobb felszereltséggel minden igényt kielégítő állatorvosi szolgáltatást nyújtsunk pácienseinknek.

A KEDVENCEDÉRT DOLGOZUNK MINDEN NAP

A Vetty csapata

csapat1-min
Dr. Katona Ramóna

Kisállatgyógyász
szakállatorvos

Endoszkópia
csapat2-min
Dr. Horváth Daniella

Aneszteziológus szakállatorvos

Aneszteziológia
csapat3-min
Dr. Tóth Orsolya

Kisállatgyógyász
szakállatorvos

Radiológia, MRI
csapat4-min
Kiss Melinda

Állatorvosi asszisztens, recepciós

csapat5-min
Jakab Tünde

Állatorvosi asszisztens, recepciós